2012. február 7., kedd

November 25.




(Tábor-hegy, Megido, Caesaera)
Reggeli ima a Filippiekhez írt második levél és 90-ik zsoltár és saját szavaimmal otthon maradt barátaimért.
Tábor-hegy



színeváltozás
Tábor-hegy

várakozás a Beduin taxira

Nigériai zarándokok fáznak

Tábor-hegy (színeváltozás)
Máté 17.-1-9. (1) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, (2) és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca ,mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. (3) És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. (4) Péter ekkor azt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." (5) Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s a felhőből egy hang szólt: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok". (6) Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. (7) Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: "Keljetek föl, és ne féljetek!" (8) Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. (9) Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: "Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból föl nem támad."


Rami beszél a hegy stratégiai fontosságáról. László atya elmélkedik a hegy magyar vonatkozásairól, elmeséli miként járt II. András királyunk az ötödik keresztes hadjárat alkalmával a Szentföldön, ahol sok babér nem termett neki. Az ide érkezőket lenyűgözték az egzotikus gyümölcsök, de arra nem voltak felkészülve, hogy a helyiek mérgező anyaggal kenik be és a sereget végül a gyomorbántalmak győzték le. A hegyre a helyi beduinok szállítanak fel bennünket kisbuszokkal. Gyönyörű panoráma tárul elénk Alsó-Galileára. A Bazilikát 1924-ben építették és a ferencesek kezében van. Három zárt kápolnája van utalva Péter mondására. Mise előtt egy tizedet a világosság olvasójából imádkoztunk – aki a Tábor-hegyén megmutatta isteni dicsőségét. Nagy kegyelem volt ebben a gyönyörű templomban ministrálni. László atya elmélkedett, hogy a tanítványok két éve együtt voltak mesterükkel, de nem voltak tudatában annak, hogy mi lakozik Jézusban.


László atya misézik a Bazilikában


Megiddo
Megiddo

Rami mesél Izrael megalakításáról, a diaszpóráról, arról, hogy 15 millió zsidó él a világon és ebből 150.000 a magyar. Beszél Herczl Tivadarról, a zsidó állam megálmodójáról, a Parlamentről, ahol 120 képviselő és 14 párt foglal helyet. Véleménye szerint egyáltalán nincs szüksége ennyi pártra és képviselőre az országnak. Beszél a kibucokról, a kibucokban zajló életről és a gazdaságokról. Közben látjuk, hogy a földeken dolgoznak az emberek, szántanak és boronálnak. Szüretelik a déligyümölcsöket, olajbogyót Galileában. Ramival beszélgetek az itteni életről és elmondja, hogy itt sem fenékig tejfel minden. 1200$ a minimálbér és ebből nem nagyon lehet megélni, egy 2-3 szobás lakás bérleti díja kb. pontosan ennyi ennyi és akkor mégnem fizettél rezsit és nem ettél semmit. Egy átlag pár mind a két tagjának dolgozni kell ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjanak élni. Izrael kormánya minden 62 év feletti nőnek és 67 év feletti férfinak ad 600$-át havonta a nyugdíjon túl. Vannak zsidók, akik csak imádkoznak. Nem olvasnak újságot, nem néznek tv-t, szigorú szabályok szerint élik puritán életüket, csak a vallással foglalkoznak. Az állam őket is támogatja, számuk évről-évre növekszik. Tavasszal nagy tüntetések voltak, mert a lakbérek és a lakás árak az egekbe szöktek, ami pár éve még 160-200 ezer $ volt, az most 600-800 ezer $ és egy átlag zsidó fiatal még ha az államtól kap is kedvező kamatozású kölcsönt három százalékra, akkor sem tudja megvenni. A sok bevándorló miatt megy fel a lakások ára. Mára megértettem, hogy miért jönnek Magyarországra a zsidók. Szinte ingyen van nekik a lakás és a megélhetés. A stratégiailag fontos Via Marison, Megiddo fontos csaták helyszíne volt. Az ásatások folyamán húsz egymásra épült város romjait tárták fel. A hagyomány szerint ez az Armageddon helyszíne, ahol a jó és a rossz erőinek végső küzdelme zajlani fog.
munkálatok a földeken


 Caesarea

ősi kikötő város

Földközi-tenger

Herodes palotája
homokba írt szerelem
Szeretlek Hungary
SZERETLEK HUNGARY
hullámok elkaptak

színház
Caesaera partjánál

Az ősi kikötőváros a rómaiak idején az ország fővárosa volt. Nagy Heródes építtette Kr.e.22-ben a maga Pazar stílusában. Megnéztünk egy filmet, ami bemutatta a romváros eredeti pompáját és pusztulását. Lementünk a partra kagylókat gyűjteni, természetesen elkapott a magyarság érzés, valószínű a Földközi-tenger szelei hozták. A tengerpart homokjába írtam, hogy „SZERETLEK HUNGARY” közben egy hullám elkapta a lábamat és a másikat szintén. Természetesen mindenki fényképeket készített a naplementében, ami 16:30 órakor ránk köszöntött. Itt sok gazdag lakik, többek között Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki ′88-tól tagja parlamentnek és igencsak meggazdagodott. Rami itt mesélt el egy viccet:

– Mi van akkor, ha a zsidó pénzszámolás közben nem dörzsöli össze a hüvelyk és mutató
ujját?
– ???
       Az egy halott zsidó!

Szép nap után visszatértünk a szállásra, és természetesen az elmaradhatatlan pálinkázás és vacsora után elszenderedtünk. Lefekvéskor a Máté evangéliumából imádkoztam a 10. és 11. Fejezetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése